Van itt nagy forrongás táncos buli és verseny témakörben. Lehet, hogy az általánosan forrongó, magyar közhangulat az oka, vagy talán a kisvukk trailer váltotta ki ezt bennünk, de ez van. Bazsix és többen (köztük már én is, egy ideje) elgondolkodtak(tunk) azon, hogy valami nagyon nem faszán van ebben a swinges témában.

Hogy látom én?

1. Nincs utánpótlás. Rossz érzés ilyet mondanom, de már kezdünk kiöregedni. Ezalatt nem azt értem, hogy meghajlik a hátam, csúzosak lesznek az izületeim, viszont nem "bulizni" megyünk le a klasszikus értelemben, mint régen (csajozás, pasizás, nagy hepajok tánc előtt/után/közben), hanem meglett felnőttek módján "lötyögünk" egy kicsit, oszt haza, bele a pizsibe és csókolom, jóccakát. Ezzel addig nincs is gond, hogy ilyenek vagyunk, mert eltelt 10+ év. Azzal van a gond, hogy nincsenek, akik azért jönnének le lázba, amiért mi mentünk le régen. Végülis ha egy ifjonc bejön a sing-sing terembe, és meglátja, ami van, akkor inkább megy oda, ahol a fiatalabb, potensebb csajok/hapsik vannak (=fenti terembe).

2. Nagyon nagy a szakadék. Vagyis vannak, akik már évek óta tolják, és nagyon jól, és vannak, akik még csak most kezdik. A kettő között nincsenek emberek, nagyritkán felbukkan egy-egy, majd az vagy eltűnik, vagy pedig átcsapódik a pro táborba.

Mindkét dolog érvényes a bulikra és a versenyekre is, a megoldások viszont más köntösbe kell, hogy bújjanak.

Bulik:

Én úgy szerveznék bulit, hogy az közvetlenül oktatás után legyen, vagyis vége egy kezdő/középhaladó órának, és a helyszínen folytatódna a program bulival (minden héten legalább egyszer). Sőt, talán az lenne a legfrankóbb, ha a bulizós nap menete a következő lenne: kezdő v. középhaladó óra, utána haladó/versenyző óra, és utána a parti. Miért lenne ez jó? Én nagyon kíváncsi voltam kezdős koromban, hogy a "nagyok" hogy tolják. Mindig nézegettem az óra elejét vagy az egészet a sarokban ülve. Sok motivációt ad, hogy látod, hogy a menők is szívnak, ill. hogy hogy készülnek. Ugyanakkor, amennyiben a helyszínen van kajálásra, ejtőzésre lehetőség, a kezdők tuti nem mennek el addig, hanem ott szépen letáboroznak, és megvárják a buli kezdetét.

Versenyek:

Kellene hobbi kategória, díjazásos versenyekkel, mindenféle kategóriákkal. A Boogie-B-nek ebben a formában semmi értelme, sok vele a macera, versenykönyv, orvosi, miegymás. Aki ki akarja próbálni magát, az ennyit nem áldoz rá (nem anyagilag értem). Kategóriákban gondolok pl. Jack&Jill, Pro-Am (amikor a párosban egy versenyző és egy - versenyzésben legalábbis - kezdő táncol), satöbbi. A "menőbbeknek" is lehetne külön szinteket teremteni egy-egy ilyen rendezvényen.

És még:

Rá kéne jönnünk, hogy máshogy nem lehet ezt komolyan csinálni, csak megtervezve/megszervezve, részben üzleti alapon, persze nem nyerészkedve. Muszáj, mert megdöglik előbb utóbb az egész.

Azannyájukat:

És amire a legtöbbet készültünk, és a legnagyobb volumenű volt mind között: Bakó Gábor jazz-múzeuma. Kedvenc tánctanárom 20 éve tanít, és némi összefoglalást hozott létre eddigi inspirációiból, alkotásaiból. Nem kevés szervezés volt a dolog mögött, ezt nap, mint nap láttuk a két hónapnyi próba alatt, hiszen közel száz embert és több, mint 20 műsorszámot kellett összeegyeztetni, kivitelezni. Az először máshova tervezett előadást a Nemzeti Táncszínház "karolta fel", igaz, így a jegyárak is megemelkedtek, de végsősoron méltó környezetet teremtettek az egész projektnek.

Én meglepődtem, hogy a haladó csoportba kerültem, és talán emiatt is dolgoztam keményen azon, hogy sikerüljön megcsinálnom a számot, amiben részt vettem, és ami nem volt egyszerű. Rengeteg féle szám volt, a modern jazztól a musicaleken át a duetteken és szólókon keresztül egészen a szteppig (Piro tap team!). Persze ezeknek nagy részét már csak a végén láttuk a főpróbán, ill. az utolsó próbákon, de akkor is nagy élmény volt mind. Kár, hogy egyszerre nem lehet az ember gyereke néző és táncos egy személyben, mert így csak egy részét láttam az előadásnak. Majd a DVD-n :)

Nem kevés problémával is meg kellett küzdenem, mint pl. hogy fájt a bal lábszáram (aszongyák az okosok, hogy a túlerőltetéstől lehet pl. csonthártya-gyulladás) , de azt sikerült kipihennem, a legijesztőbb viszont az volt, hogy előadás előtt két nappal totál belázasodtam, és hasmenéssel meg minden jóval otthon feküdtem... Szerencsére elmúlt, péntekre már kutya bajom nem volt. A koreográfiában is volt egy rész, amivel problémám volt, de hát kinek nem... :)

Egyik próbán láttam, hogy táncolnak a népek az All That Jazz-re, és megütötte a fülemet, hogy a szám eleje (mármint ahogy a filmes soundtracken van) le van vágva, és csak az énekes résztől indul. Nohát, szilveszterre pont odáig csináltam meg a koreográfiát, hiszen abban is ott jön be az énekesnő! Oda is somfordáltam Gáborhoz, eképpen szólva: "tefigyelj, énnekem van itten egy ilyen részem, hogy...", mire "oké, nézzük meg!" :) Megnéztük és jó lett. Kicsit tisztáztuk, raktunk bele egy emelt cigánykereket meg egy fiúollót a végére, és máris megvolt a dolog. Ennek különösen örültem, mert sikerült egy kis tradjazz/swinget beszúrni a műsorba, ami nem árthat sosem :)

Aztán a finisben reggel 10-re mentünk fel a várba, és némi rendezkedés és nézelődés után sorra is kerültünk a próbákkal. Az egész színház nagyon nagy benyomást tett rám, pedig voltam már ilyen helyen táncolni, de ez valahogy akkor is. Nagyon komoly fénytechnika, az egész hangulata, Gábor színpadi tapasztalata, ahogy az egész kezdett összeállni - hát, nem semmi. Igaz, az óldetdzsessz próbán meglepett, hogy a fények miatt alig látok, a nézőkből szinte semmit pl., és ha fordultam kettőt, már azt sem nagyon tudtam, merre állok arccal :) De azért hozzá lehetett szokni, működött a dolog.

Voltak érdekes esetek, pl. Gábor beszaladt az egyik "utcába" (ez a színpad oldalán lévő bejáratokat jelenti, ezeket a nézők nem látják, mert fekete paravánnal vannak kitakarva - innen a másik neve is: kitakarás), és az itteni reflektorállványba jól be is verte a fejét, ami miatt egy darabig nem volt éppen jól (tudni kell, hogy ezek a reflektorok nagyon erősen vakítanak - persze állíthatóak és színezhetőek, de akkor sem egyszerű).

Bepróbáltuk a haladó számot is (ekkor már du. 3 óra volt), ami szerintem kevés volt, mert az utolsó beállítások szerint majdnem belecsúsztam a tőlem balra/hátul álló lányba két lábbal. Szóval ráfért volna még párszor a betáncolás, mert az előadáson is nagyon előre mentem egy részen. Azért amikor szabad volt a terep, próbáltam gyakorolni a nekem problémás részt...

Aztán minden összeállt, és 18h körül mindenkit lezavartak a színpadról, mert már takarították a színházat. Mindenki szépen elment öltözködni, ekkorra már ott volt minden vendégművész is (pl. találkoztam Piro-val, Jácinttal, és jókat dumáltunk), aztán 7kor megszólalt a hangosból az ügyelő, hogy elkezdtük az előadást! Nekem az első felvonasban nem volt szerepem, úgyhogy a büféből néztük tévén a műsort, ami nem lett volna nagyon rossz, csak nem volt normális hang, úgyhogy meglehetősen élvezhetetlen volt.

A helyi alkalmazottaknak ez nem nagyon tetszett, mert sokan voltunk, de az ő bajuk... :) Ilyenkor mindig két számmal előbb behívja az ügyelő a táncosokat a színpadhoz, úgyhogy az izguló nép mindig kicserélődött lihegő és izzadó népre :) Esetenkét pityergő népre is, ha valami nem ]gy, vagy annyira sikerült. No, második felvonás, All That Jazz! Azt kell mondjam, ekkora energiával talán még sosem táncoltam ilyet, főleg sötét, homályos körvonalú fejeknek, de előadás után többen gratuláltak, és azt mondták, hogy nagyon jó volt, és szórakoztató. Ezután lihegés, átöltözés fehér ingbe.

Ezalatt lement a musical blokk, amiből a Bye, Bye Blackbird az egyik kedvencem, aztán pedig nemsokkal később jöttünk megint a haladó számmal. A felénél valami elcsúszhatott, és őszintén nem tudom, hogy én voltam rossz helyen zenében, vagy mások, mert igazából akiket láttam, majd mindenki mást csinált. Sebaj, az ugrós rész már egyszerre ment, szerintem majd a felvételről kiderül, mi volt a probléma. Legközelebb jobb lesz :)

A finálé ilyen mozis-dizsis cucc volt, leültünk a nézőkkel szemben, és előadtunk egy mozis jelenetet kiabálással, chipses zacskó dobálással (nekem is volt külön szerepem, én voltam, aki szenvedő arccal kimegy wc-re :D), ami egy fergeteges Bee Gees dizsivel zárul (NDK funky :D), illetve csoportonkénti meghajlással. Utána sokáig éltettük a Mestert, mind a nézőkkel, mind a függöny mögött, aki akkorra már totál kész volt, hangja semmi, elem lemerülőben, stb. Persze ezzel már mi is így voltunk, hiszen 12 órája voltunk már ott, és még haza kellett jutnunk, amit sikerült meg is tennünk úgy éjfélre. Aztán kikapcs. :)

A képek a telefonom kamerájával készültek, szóval nem csúcsminőségűek. De azért igyekeztem :)

Naszóval ott tartottam, hogy egyszerre próbáltam(tunk) a Luxor show-ra, a szilveszteri balhéra, meg a jan. 12-ei előadásra. Nem volt egyszerű kiszámolni, mikor hova megyek, de csodák csodájára nem nagyon ütötték egymást a próbák, bár volt olyan, hogy egyikről rohantam a másikra.

Luxor show: Százláboo-s dolog volt - két koreográfia kellett, GyMiki csinált is rögtön formációsat, ami szerintem picit túlzás volt, mivel a 9 pár nagy részének igen csekély ilyen irányú tapasztalata volt, sőt, sokak még színpadon is (értsd: kamerák előtt v. előadáson) sem igazán voltak, érthető, hogy nehezebben vették a gyors adagolást. A felvétel aztán jól sikerült, nagyon jó körülmények között zajlott egy Pólus Centerbeli stúdióban. Jó volt profikkal (sminkes, operatőr, rendező, stb.) dolgozni, ilyenkor valahogy jobban mennek a dolgok. A lányokat szépen kisminkelték, a fiúk is kaphattak egy kis alapozót (én kértem, mert tudom, hogy piszokul izzadok, és az nagyon hamar meglátszik), aztán amikor beépítették a stúdiót, akkor gyorsan befele, 2 próba, 3 felvétel, pont. Már vége is volt. Közben persze törlés, lihegés, vigyorgás. Én csak egy a számban voltam benne, így utána már csak bámészkodtam, de az is jó volt, utána kellett menni próbálni :)

Találtam ilyet jól. Aki szereti a swinget meg a szteppet, az nézegessen bele. Esetleg ha valaki le tudja szedni... (:P)

http://shandalear.com/chester-intro.htm

Lement a megatánc. Vannak bennem mindenféle, ellentétes érzések. Egyfelől nagyon örülök annak, hogy létrejött egy ilyen műsor, és a táncot, főként a nem annyira ismert ill. nem igazán elfogadott műfajokat is megmutatták a közönségnek. Másfelől haragszom a kivitelezés miatt, de erről már esett szó itt és máshol. Vicces (amolyan tragikomikus módon), hogy a döntőben a két meghívott táncossal/koreográfussal készült táncok (szerintem) kenterbe verik az addigi koreográfiák nagy részét.

Valahogy olyan nagyon magyar lett ez a mi kis megatáncunk. Kicsi is, savanyú is, de a miénk. :)

Volt viszont egy nagyon fontos probléma, amit Csanád felhozott a vele készült interjúban:

"Egyszer volt egy elég súlyos térdsérülésem. Elmentem vele a sportorvoshoz, aki azt mondta: egész nyugodtan erőltethetem, nem lesz vele semmi baj. Nem így lett. Sérülésemmel végül az Operaház gyógytornászához keveredtem, aki elárulta 13 éve nem megfelelő terhelési technikát használok izomcsoportjaimra."

Azt hiszem, ez az én véleményemmel is megegyezik, a táncos nem úgy használja a testét mint egy átlagember, vagy akár egy élsportoló. Külön kell választani ezeket a dolgokat, és sokkal komolyabb oktatásra lenne szükség a táncosok számára is, hogy ne sérüljenek le, tudják, mikor mit kell tenniük ahhoz, hogy a testük (kvázi a munkaeszközük) ne menjen tönkre.

Egy szerény westcoast videó a már említett Benji gyerekről. Ja, az uncsitesójával táncol. A másik uncsitesója pedig a Jóbarátokban játszott Ross fedőnéven :)

.::KLIKK::.

http://en.wikipedia.org/wiki/Benji_Schwimmer

Nahát, az alma nem esik messze a fájától... Buddy Schwimmer gyermeke ugyancsak híres táncos. :)