Az utóbbi két hónap igen pörgősre sikerült.
Kezdődött ugye azzal, hogy nov. 1-től az addig jól menőnek tűnő cégem lapátra tett anyagi okok miatt (sokan jártak így sajnos). Ekkor nekiálltam körülnézni, mit lehet ilyenkor tenni, mígnem arra jutottam, hogy nem kívánok mégegyszer ilyen helyre menni dolgozni, így egy havi egyeztetés után megegyeztem a régi kleverszes arcokkal, hogy valamilyen módon folytatjuk az ott elkezdetteket. Vagyis ők már ezt elkezdték, és én most szálltam be. A nagy előnye ennek a dolognak, hogy itthonról tudok dolgozni, így sokkal szabadabb vagyok, mint 5 éve bármikor, és ez jó.
Ezért aztán vadul nekiálltam a táncnak, ami sajnos kezdett megint háttérbe szorulni a munka miatt - persze másnak ez is sok lenne, de hát... :) Aztán beestek ilyen lehetőségek, mint Luxor show fellépés, szilveszteri meló szállodában műsorozni, kedvenc Bakó Gáborunk 20. évfordulós előadására felkészülés, karácsony környéki szvinges dolgok, stb. Így aztán majdnem heti hétszer táncoltam az utóbbi időben, amit nagyon élveztem, bár néha totál kész voltam. Örömmel jelenthetem viszont, hogy túléltem, és mindenképpen sokat tanultam ezekből az élményekből.
A következő bejegyzésekben szépen ledarabolom ezeket a történéseket...