És amire a legtöbbet készültünk, és a legnagyobb volumenű volt mind között: Bakó Gábor jazz-múzeuma. Kedvenc tánctanárom 20 éve tanít, és némi összefoglalást hozott létre eddigi inspirációiból, alkotásaiból. Nem kevés szervezés volt a dolog mögött, ezt nap, mint nap láttuk a két hónapnyi próba alatt, hiszen közel száz embert és több, mint 20 műsorszámot kellett összeegyeztetni, kivitelezni. Az először máshova tervezett előadást a Nemzeti Táncszínház "karolta fel", igaz, így a jegyárak is megemelkedtek, de végsősoron méltó környezetet teremtettek az egész projektnek.

Én meglepődtem, hogy a haladó csoportba kerültem, és talán emiatt is dolgoztam keményen azon, hogy sikerüljön megcsinálnom a számot, amiben részt vettem, és ami nem volt egyszerű. Rengeteg féle szám volt, a modern jazztól a musicaleken át a duetteken és szólókon keresztül egészen a szteppig (Piro tap team!). Persze ezeknek nagy részét már csak a végén láttuk a főpróbán, ill. az utolsó próbákon, de akkor is nagy élmény volt mind. Kár, hogy egyszerre nem lehet az ember gyereke néző és táncos egy személyben, mert így csak egy részét láttam az előadásnak. Majd a DVD-n :)

Nem kevés problémával is meg kellett küzdenem, mint pl. hogy fájt a bal lábszáram (aszongyák az okosok, hogy a túlerőltetéstől lehet pl. csonthártya-gyulladás) , de azt sikerült kipihennem, a legijesztőbb viszont az volt, hogy előadás előtt két nappal totál belázasodtam, és hasmenéssel meg minden jóval otthon feküdtem... Szerencsére elmúlt, péntekre már kutya bajom nem volt. A koreográfiában is volt egy rész, amivel problémám volt, de hát kinek nem... :)

Egyik próbán láttam, hogy táncolnak a népek az All That Jazz-re, és megütötte a fülemet, hogy a szám eleje (mármint ahogy a filmes soundtracken van) le van vágva, és csak az énekes résztől indul. Nohát, szilveszterre pont odáig csináltam meg a koreográfiát, hiszen abban is ott jön be az énekesnő! Oda is somfordáltam Gáborhoz, eképpen szólva: "tefigyelj, énnekem van itten egy ilyen részem, hogy...", mire "oké, nézzük meg!" :) Megnéztük és jó lett. Kicsit tisztáztuk, raktunk bele egy emelt cigánykereket meg egy fiúollót a végére, és máris megvolt a dolog. Ennek különösen örültem, mert sikerült egy kis tradjazz/swinget beszúrni a műsorba, ami nem árthat sosem :)

Aztán a finisben reggel 10-re mentünk fel a várba, és némi rendezkedés és nézelődés után sorra is kerültünk a próbákkal. Az egész színház nagyon nagy benyomást tett rám, pedig voltam már ilyen helyen táncolni, de ez valahogy akkor is. Nagyon komoly fénytechnika, az egész hangulata, Gábor színpadi tapasztalata, ahogy az egész kezdett összeállni - hát, nem semmi. Igaz, az óldetdzsessz próbán meglepett, hogy a fények miatt alig látok, a nézőkből szinte semmit pl., és ha fordultam kettőt, már azt sem nagyon tudtam, merre állok arccal :) De azért hozzá lehetett szokni, működött a dolog.

Voltak érdekes esetek, pl. Gábor beszaladt az egyik "utcába" (ez a színpad oldalán lévő bejáratokat jelenti, ezeket a nézők nem látják, mert fekete paravánnal vannak kitakarva - innen a másik neve is: kitakarás), és az itteni reflektorállványba jól be is verte a fejét, ami miatt egy darabig nem volt éppen jól (tudni kell, hogy ezek a reflektorok nagyon erősen vakítanak - persze állíthatóak és színezhetőek, de akkor sem egyszerű).

Bepróbáltuk a haladó számot is (ekkor már du. 3 óra volt), ami szerintem kevés volt, mert az utolsó beállítások szerint majdnem belecsúsztam a tőlem balra/hátul álló lányba két lábbal. Szóval ráfért volna még párszor a betáncolás, mert az előadáson is nagyon előre mentem egy részen. Azért amikor szabad volt a terep, próbáltam gyakorolni a nekem problémás részt...

Aztán minden összeállt, és 18h körül mindenkit lezavartak a színpadról, mert már takarították a színházat. Mindenki szépen elment öltözködni, ekkorra már ott volt minden vendégművész is (pl. találkoztam Piro-val, Jácinttal, és jókat dumáltunk), aztán 7kor megszólalt a hangosból az ügyelő, hogy elkezdtük az előadást! Nekem az első felvonasban nem volt szerepem, úgyhogy a büféből néztük tévén a műsort, ami nem lett volna nagyon rossz, csak nem volt normális hang, úgyhogy meglehetősen élvezhetetlen volt.

A helyi alkalmazottaknak ez nem nagyon tetszett, mert sokan voltunk, de az ő bajuk... :) Ilyenkor mindig két számmal előbb behívja az ügyelő a táncosokat a színpadhoz, úgyhogy az izguló nép mindig kicserélődött lihegő és izzadó népre :) Esetenkét pityergő népre is, ha valami nem ]gy, vagy annyira sikerült. No, második felvonás, All That Jazz! Azt kell mondjam, ekkora energiával talán még sosem táncoltam ilyet, főleg sötét, homályos körvonalú fejeknek, de előadás után többen gratuláltak, és azt mondták, hogy nagyon jó volt, és szórakoztató. Ezután lihegés, átöltözés fehér ingbe.

Ezalatt lement a musical blokk, amiből a Bye, Bye Blackbird az egyik kedvencem, aztán pedig nemsokkal később jöttünk megint a haladó számmal. A felénél valami elcsúszhatott, és őszintén nem tudom, hogy én voltam rossz helyen zenében, vagy mások, mert igazából akiket láttam, majd mindenki mást csinált. Sebaj, az ugrós rész már egyszerre ment, szerintem majd a felvételről kiderül, mi volt a probléma. Legközelebb jobb lesz :)

A finálé ilyen mozis-dizsis cucc volt, leültünk a nézőkkel szemben, és előadtunk egy mozis jelenetet kiabálással, chipses zacskó dobálással (nekem is volt külön szerepem, én voltam, aki szenvedő arccal kimegy wc-re :D), ami egy fergeteges Bee Gees dizsivel zárul (NDK funky :D), illetve csoportonkénti meghajlással. Utána sokáig éltettük a Mestert, mind a nézőkkel, mind a függöny mögött, aki akkorra már totál kész volt, hangja semmi, elem lemerülőben, stb. Persze ezzel már mi is így voltunk, hiszen 12 órája voltunk már ott, és még haza kellett jutnunk, amit sikerült meg is tennünk úgy éjfélre. Aztán kikapcs. :)

A képek a telefonom kamerájával készültek, szóval nem csúcsminőségűek. De azért igyekeztem :)